A GYŐZELEM

''Hála Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által.''
(1Korinthusbeliekhez 15:57)

Nem szertartásokkal vagy pompával aratunk győzelmet, hanem egyszerű engedelmességgel a legnagyobb hadvezér, a Menny Istene iránt. Aki bízik ebben a vezérben, az soha nem ismeri meg a vereséget. Az élet bosszantó dolgainak túlnyomó része, a lélekölő naponkénti gondok, szívfájdalmak és kellemetlenségek a féktelen emberi természet következményei. 

A magunkon való uralkodás a legkitűnőbb uralkodás a világon. A szelíd, csöndes lélek ékességét magunkra öltve, száz efféle baj közül kilencvenkilencet, amely olyannyira megkeseríti az életet, el lehetne kerülni.

Az érzéki embernek feltétlenül meg kell halnia, hogy az új ember, azaz Jézus Krisztus birtokba vehesse a lelket, s így Jézus követője valóban elmondhassa: ''Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus'' (Gal 2:20). Nehéz legyőzni önmagunkat. 

Az emberi gonoszság megjelenési formái nem egykönnyen vethetők Krisztus Lelkének felügyelete alá. Senki ne felejtse el, hogy ha nem vívja ki ezt a győzelmet Krisztus által, akkor teljesen reménytelen az esete.
Igenis ki lehet vívni a győzelmet, hiszen Istennél semmi sem lehetetlen. Az Ő segítő kegyelme által minden gonosz, féktelen természetet, minden emberi romlottságot le lehet győzni. Győztesek lehetünk, ha Krisztus nevében határozottan hozzáfogunk ehhez a munkához.

 Sátán kísértései ma sokkal nagyobbak, mint valaha, mivel tudja, hogy kevés az ideje, és nemsokára minden egyes lélek ügyében végleg döntenek, vagy az életre, vagy a halálra. Ma nem szabad a kísértések, csalódások és megpróbáltatások súlya alatt összeroskadnunk, hanem minden szenvedésben ki kell tartanunk, és bíznunk kell Jákób hatalmas Istenében. 

Kegyelme elegendő minden kísértésünkben; és bár ezek a kísértések sokkal nagyobbak lesznek, mint valaha, mégis, legyőzhetjük őket, ha kitartóan bízunk benne. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, járuljunk Istenhez, és küzdjünk Ővele imában. Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk, és az ellenség hatalmát megtörjük.

A MENNY VONZÁSÁBAN

''Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.'' 

(Zsidókhoz írt levél 4:16)

Miután az apostol felhívja az olvasók figyelmét Krisztusra, a könyörületes közbenjáróra, aki ''megindul. gyarlóságainkon'', ezt mondja: ''Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez.'' A kegyelem királyi trónja a kegyelem országát jelképezi, hiszen a trón létezése egy ország létezését is feltételezi. Isten megtiszteltetései és adományai nem ismernek határt. Maga a kegyelem trónja a legnagyobb vonzerő, mert az ül benne, aki megengedi nekünk, hogy Atyánknak nevezzük őt. Isten azonban mindaddig nem tartotta teljesnek a megváltás elvét, amíg kizárólag az Ő szeretete nyilvánult meg benne. Olyan védőügyvédet nevezett ki az oltárához, aki magára vette természetünket. A közbenjárónak az a hivatása, hogy gyermekeiként mutasson be minket Istennek. Krisztus közbenjár azokért, akik befogadják Őt. Saját érdemei által erőt ad nekik, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király gyermekei lehessenek. Isten pedig azzal fejezi ki végtelen szeretetét Krisztus iránt, aki vérével fizette le váltságunkat, hogy elfogadja, szívesen látja, és saját barátainak tekinti Krisztus barátait. Elégedett a jóvátétellel. Fiának emberré válása, élete, halála és közbenjárása őt dicsőíti meg.

Amikor Isten gyermeke a kegyelem trónjához közeledik, azonnal a közbenjáró pártfogoltjává válik. A bűnbánat első szavára, a bocsánat első kérésére Krisztus magáévá teszi az ügyét, kérelmét pedig, mint a maga kérését terjeszti az Atya elé. Amint Krisztus közbenjár értünk, az Atya megnyitja előttünk kegyelmének összes kincsét, hogy vegyük birokba, élvezzük, és másokkal is közöljük azokat. Kérjetek az én nevemben, mondja Krisztus. ''Nem mondom, hogy kérlelnem kell értetek az Atyát, hiszen Ő maga is szeret titeket, mivel engem szerettek. Hivatkozzatok a nevemre, s ez majd hatékonnyá teszi imátokat, az Atya pedig nektek adja kegyelmének gazdagságát.'' Kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.'' (János evangéliuma 16:24)

KRISZTUS ORSZÁGÁNAK ÖRÖKÖSEI

''Én azért adok néktek, miképpen az én Atyám adott nékem, országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomon, az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izraelnek tizenkét nemzetségét.'' (Lukács evangéliuma 22:29-30)

Micsoda ígéretünk van! Krisztus hűséges gyermekei osztozni fognak vele az Atyjától kapott országban. Ez az ország lelki ország, amelyben azok a legnagyobbak, akik a legtevékenyebben szolgálják testvéreiket. Krisztus szolgái, az Ő vezetése mellett, részt fognak venni ennek az országnak az igazgatásában. Enni és inni fognak Jézus asztalánál, ami azt jelzi, hogy közeli kapcsolatba kerülhetnek vele. Nagy hibát követnek el mindazok, akik világi megkülönböztetésre és dicsőségre törekednek. Az ül majd legközelebb Krisztushoz az Ő trónján, aki önmagát megtagadva, másoknak kedvez elsősorban. Ő olvas a szívekben, látja alázatos és önfeláldozó tanítványainak igaz érdemeit. Mivel méltók rá, megkülönböztetett helyet rendel ki számukra, pedig ők méltatlannak tartják magukat, és nem vágynak a megtiszteltetésre.

Isten nem tulajdonít értéket a külsőséges nagyságnak és dicsekvésnek. Sokan, akikre ezen a Földön felsőbbrendű személyként tekintenek, egy napon meglátják majd, hogy Isten az önmegtagadás és együttérzés mértéke szerint értékeli az embert. Akik követik annak példáját, aki szertejárt, jót cselekedve, akik segítik embertársaikat, és szüntelenül azok felemelésén munkálkodnak, azok Isten szemében végtelenül értékesebbnek számítanak azoknál, akik önző módon magukat magasztalják fel. Isten nem a képességeik miatt fogadja el az embereket, hanem mert keresik az Ő orcáját, és vágyakoznak az Ő segítségére. Isten nem úgy lát, mint az ember. Nem a külső látszat alapján ítél. Isten a szívet vizsgálja, és igazságosan ítél. Isten közösségébe fogadja alázatos, egyszerű követőit, mert értékes anyagot lát bennük, amely ki fogja állni a viharok, a hőség és a lemorzsolódás ádáz próbáit. A Mesterért végzett munkánk célja az legyen, hogy neve megdicsőülhessen a bűnösök megtérésében. Örvendezzünk, amiért az Úr nem az iskolázottságuk mértéke szerint értékeli szőlőskertjének munkásait. A fa a gyümölcseiről ismerhető meg.

Az Úr azokkal munkálkodik, akik készséggel munkálkodnak együtt Ővele.

ÚJ EMBER

„Mint együttmunkálkodók, intünk is, hogy hiába ne vegyétek az Isten kegyelmét.” 

(2Kor 6:1) 

Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, valójában nem azok... Isten csak olyanokat visz a Mennybe, akik, Krisztus kegyelme által, ezen a Földön válnak szentté, akikben Isten meglátja Krisztus képmását...

„Igen irgalmas az Úr, és könyörületes” (Jak 5:11). 

Szánalommal tekint megváltottjaira. Készséggel bocsátja meg az ember bűnét, ha aláveti magát akaratának, és hűséges marad hozzá. 

Annak érdekében, hogy igazságát megőrizve is a bűnös megigazítója lehessen, a bűn büntetését egyszülött Fiára hárította... Krisztus érdeméért megbocsát az Őt szeretőknek. 

Mivel hisznek Krisztusban, 

Isten nem a bűnösök gonoszságát látja bennük, hanem a Fiával való hasonlóságot. Isten egyedül ezen a módon lelheti örömét bennünk. „Akik... befogadák őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek... akik az ő nevében hisznek” (Jn 1: 12).

Krisztus engesztelőáldozata nélkül semmi olyan nem lenne bennünk, amiben Isten az örömét lelné. Az ember minden természetes jósága értéktelen Isten szemében; nem talál örömet egyetlen olyan emberben sem, aki fenntartja régi természetét, és nem válik új emberré Krisztusban, aki nem újul meg ismeretben és kegyelemben. Iskolázottságunk, tálentumaink és anyagi javaink olyan ajándékok Isten részéről, amelyek által kipróbálja hűségünket. Ha önmagunk dicsőítésére használjuk ezeket, Isten így szól: "Nem lelek bennük örömöt, mert Krisztus hiába halt meg értük"...

Megváltónk tanításának egyedül az lehet a dísze, ha ugyanaz az indulat van bennünk, ami Krisztusban. Győzzük le magunkban az első helyre való törekvés vágyát, az önmagunknak való kedvezést és a panaszkodás, elégedetlenség lelkületét. Isten békéjének kell uralkodnia a szívünkben. Krisztusnak élő és ható, valóságos elvvé kell válnia bennünk...

Az Istennek való engedelmesség által tekintsetek magatokra úgy, mint akik drága Fiának áron vett tulajdonai. Igyekezzetek felemeltetni Krisztusban. Ez a munka mindörökké tartani fog... 

Isten gyermekei vagyunk. Ne feledkezzünk meg királyi származásunkról! 

Dicsőítsük megváltó Jézusunkat!

Hirdessük annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket! 

A JÓ BEFOLYÁS SÁFÁRAI

„Annak okáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl... hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek.” (Zsid 12:12-15)

Ezek a szavak óvatosságra intenek. 

Ne szakítsuk el hitünk fonalát azzal, hogy szüntelenül a nehézségeinkről beszélünk. 

Ne felejtsük el, hogy beszédünknek hatalmas befolyása van, jó, vagy rossz irányban... 

Ne engedjük meg az ellenségnek, hogy gonosz célra használja nyelvünket...

Ne árasszunk olyan befolyást, amely bárkit is elszakíthat Istentől...

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat az Ö akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok” (1Kor 3:9). Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten az Ő hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre. {AG 65.4}




Embertársaitokkal való ügyleteitek során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasak. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és udvariasak egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára... {AG 65.5}




Adja meg a szívet és annak ingadozásait ismerő Isten, hogy irgalmas lehessen hozzátok, amiért ti is irgalmasok, együttérzők és szerető szívűek voltatok mások iránt... (Zsid 12:13). {AG 65.6}

AZ ERŐ SÁFÁRAI

''Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.'' - (Márk 12:30)

Minden ember személyre szóló tálentumokat kap Istentől. Némelyek úgy vélik, hogy ezek csak bizonyos kiváltságos embereket illetnek meg, azokat, akik különleges szellemi képességgel és tehetséggel rendelkeznek. Isten azonban nem korlátozza ajándékait egy kivételt élvező kisebbségre. Mindenkinek ad valamilyen sajátos ajándékot, amelynek felhasználásáról valamikor majd számot kell adnia az Úrnak. Az idő, értelem, a javak, szellemi képesség és lelki gyöngédség mind-mind olyan ajándék az Úrtól, amelyet az emberiség áldására kell felhasználnunk. A munkára képesítő erő adománya igen értékes ajándéknak számít. Többet ér minden, a bankban őrzött tőkénél, ezért többre is kell értékelnünk azt. Olyan áldás ez, amely aranyért vagy ezüstért, házért vagy földért nem vásárolható meg. Isten azt kéri, hogy használjuk fel bölcsen ezt az adományát. Senkinek nincs joga feláldozni ezt a tálentumot a semmittevés pusztító oltárán. Mindnyájunknak éppúgy számot kell majd adnunk a testi erőnkről, mint anyagi javaink felhasználásáról.

Az élet szükségszerű kötelességeinek elégedett szívvel való teljesítése olyan lecke, amelyet sok kereszténynek meg kell még tanulnia. Nagyobb kegyelemre és énjének szigorúbb fegyelmezésére van szüksége annak a szerelőnek, kereskedőnek, jogásznak vagy földművesnek, aki az Úrért munkálkodva, be kívánja vinni a mindennapi élet ügyleteibe a keresztényi elveket, mint az átfogó területen munkálkodó hivatásos misszionáriusnak. Erős lelki idegzetre van szükség ahhoz, hogy vallásunkat beleszőjük a műhely és az iroda dolgaiba, megszenteljük a mindennapi élet részleteit, és minden ügyünket Isten Igéjének zsinórmértéke szerint rendezzük. Az Úr azonban ezt kívánja meg tőlünk. A vallás és a polgári foglalkozás nem két dolog. A kettő egy. A Biblia vallásának bele kell szövődnie minden munkánkba. Az Isteni és az emberi erőnek egyesülnie kell a földi és a lelki célok eléréséért. Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk.

AZ IGAZSÁG SÁFÁRAI

''Jöjjetek el, és halljátok meg, hadd beszélem el minden Istenfélőnek, miket cselekedett az én lelkemmel!'' (Zsoltárok 66:16)

Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele, és annak visszaadása, ami az Övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hivővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. 

Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és soha sem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait. Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a Mennyből ered, kifejezést kell adniuk.

Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. 

Elmondják, mit eredményezett Igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: ''Megbocsáttatott néked a te bűnöd!'' Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak.